FELADAT >> 19. Olvassa el az „Öntudatlan személy asszisztja” című részt.

ÖNTUDATLAN SZEMÉLY ASSZISZTJA

Egy öntudatlan személynek, sőt akár egy olyan személynek is, aki régóta kómában van, segíteni lehet az Öntudatlan személy asszisztja nevű processzel. Ezzel az assziszttal segíthet kommunikációba hozni a személyt önnel és a környezetével, és ezáltal visszahozhatja az öntudatlanságból az életbe. Ez egy könnyen megtanulható és végezhető assziszt.

Elmélet

Annak az elmélete, hogy miért működnek az asszisztok, három tényezőt foglal magában. Az első a figyelem kontrollálása és irányítása. A második a helyszín. A harmadik az idő. A sérült vagy beteg személy azért marad beteg vagy sérült, mert valami nincs rendben e három tényező mindegyikével. A figyelme nincs semmilyen kontroll alatt, az illető gondolatban máshol van, és nincs a jelen időben. A múltban van. Annak, aki assziszttal szeretne segíteni, az a problémája, hogy hogyan kontrollálja a személy figyelmét, illetve hogy miként hozza a személyt ide, erre a helyre és a jelen időbe. Azáltal, hogy az öntudatlan személlyel közeli dolgokat érintetünk meg, például a párnát, a padlót vagy a saját testét (anélkül hogy fájdalmat okoznánk egy sérült testrésznek), segíthetünk kontroll alá helyezni a figyelmét, és a jelen időbe hozni őt. A processz pihekönnyű, de képes nagyon mélyre hatni.

Eljárásmód

1. Finoman vegye a kezébe a személy kezét, és mondja neki: „Segíteni fogok neked, hogy felépülj.”

2. Adja ki az utasítást: „Érezd ezt a _________ (tárgy)-at.” Finoman mozdítsa el a személy kezét, nyomja hozzá egy tárgyhoz, és adjon neki egy nagyon rövid időt, hogy érezze. Használja az ágytakarót, párnát, ágyat stb. Nem vár semmiféle reakcióra, de ad egy pillanatot a személynek, hogy érezze a tárgyat. (Ne dőljön be annak a hiedelemnek, hogy az „öntudatlan” emberek képtelenek arra, hogy gondolkodjanak vagy bármilyen módon tudatosak legyenek. A thetán ritkán öntudatlan, függetlenül attól, hogy a test mit csinál, vagy mit nem csinál.)

3. Nyugtázza a személyt.

4. Adja ki a következő utasítást, és mozdítsa el a személy kezét, hogy megérintsen egy másik tárgyat.

Példa:

„Érezd ezt az ágytakarót.”

(Az asszisztot adó személy az öntudatlan személy kezét az ágytakaróra helyezi.)

(Szünet.)

„Köszönöm.”

„Érezd ezt a párnát.”

(Az asszisztot adó személy elmozdítja az öntudatlan személy kezét, és a párnára helyezi.)

(Szünet.)

„Köszönöm.”

stb.

5. Folytassa az utasítások adását, a kezét a következő tárgyhoz mozdítva, és nyugtázva.

6. Amikor a személy visszanyeri az öntudatát, fejezze be azzal, hogy azt mondja: „Vége az asszisztnak.”

Ha kómában fekvő személyt kezel, lehet, hogy nem tudja egyetlen asszisztülésben magához téríteni. Ilyen esetben azt figyelje az ülés befejezésének jeleként, hogy javul-e a személy állapota. Különféle indikátorok vannak, amelyek jelzik, hogy javulást ért el. Lehet, hogy a személy légzése könnyebbé válik; a bőrszíne javul; lehet, hogy egyszerűen csak úgy tűnik, hogy jobban néz ki, vagy könnyebben érzi magát, mint amikor ön elkezdte az ülést. Nagyon gondosan figyelje az ilyen indikátorokat. Ezek mutatják, hogy haladást ér el. Amikor javulást ért el a kómában lévő személynél, fejezze be azzal, hogy „Mára ezzel befejezzük”, és adja a tudtára, hogy mikor jön a következő ülésre.

Kézjelzéses rendszer

Közeli dolgok megérintetése az öntudatlan személlyel, mint például egy párna, egy takaró vagy a test, segíthet a figyelmét kontroll alá helyezni, segíthet őt a jelenbe hozni, valamint visszahozni az életbe és az élőségbe.

Ki lehet alakítani egy jelzésrendszert az öntudatlan személlyel abból a célból, hogy kérdéseket tegyen fel neki, és „igen” vagy „nem” válaszokat kapjon. A jelzésrendszer egyszerű: finoman vegye a személy kezét az ön kezébe úgy, hogy ő megszoríthassa. Mondja neki: „A kezem megszorításával válaszolhatsz nekem. Egy szorítás azt jelenti, hogy »igen«, kettő szorítás azt jelenti, hogy »nem«.” Aztán egyszerű kérdéseket tehet fel, hogy megtudja, elért-e javulást: „Hallasz engem?” vagy „Tudod, hogy hol vagy?” A személy általában, ha gyengén is, de reagálni fog, még akkor is, ha öntudatlan. Ha nincs reakció, vagy kedvezőtlen a reakció, akkor folytassa az asszisztülést.

Ez a rendszer különösen hasznos, amikor kómában lévő személynek adunk asszisztot. Mondjuk, változást figyel meg a személynél az assziszt alatt, például a szemhéja megrebben, vagy hunyorít egy kicsit. Ennél a pontnál a jelzésrendszerrel megkérdezheti a személyt: „Kicsit jobban vagy?” vagy „Tudod, hogy hol vagy?” Ha úgy találja, hogy javult, fejezze be az ülést, egyébként folytassa mindaddig, amíg valóban nem lesz javulás.

Másik példa e rendszer használatára az asszisztülés megkezdése egy olyan, kómában lévő személlyel, akinek már rendszeresen ad asszisztüléseket. Az ilyen ülést kezdheti azzal, hogy kialakítja a kézszorításos jelzésrendszert, és megkérdezi a személytől: „Kicsit jobban vagy ma?” vagy „Jobban érzed magad, mint amikor legutóbb itt voltam?” Bármilyen reakciót kap is (azt kivéve, ha a személy ott rögtön magához tér), még folytassa az Öntudatlan személy asszisztját addig, amíg javulást nem ér el abban az ülésben.

Előfordulhat, hogy kontroll alá kell vennie a környezetet, mielőtt elkezdhetné az asszisztot. Például, ha egy kórházban végzi az asszisztot, gondoskodnia kell róla, hogy az egészségügyi dolgozók ne zavarják meg, miközben az asszisztot adja.

Az assziszt akkor van befejezve, amikor a személy magához tér. Ez történhet egészen gyorsan is, vagy néha számos ülést igényelhet, amíg eléri. Az ön feladata az, hogy csak csinálja, és minden ülést addig végezzen, amíg a személy javulást nem ér el. Amikor a személy újra öntudatánál van, az asszisztot befejezzük, de ezzel még nincs vége a személy kezelésének. Ez azt jelenti, hogy most továbbmehet más asszisztakciókra és processzingre.

Ez az egyszerű assziszt visszahozhatja az életet és az élőséget egy öntudatlan személy számára. Ha helyesen végzik, az eredmény a létező legnagyobb varázslat lehet!

az az idő, amely most van, és majdnem olyan gyorsan múlttá lesz, ahogy a megfigyelés történik. Ezt a kifejezést tágabb értelemben a most létező környezetre alkalmazzuk.

maga a személy – nem a teste vagy a neve, a fizikai univerzum, az elméje vagy bármi más –, az, ami tudatában van annak, hogy tudatos; az az identitás, amely maga az egyén. A thetán szót azért alkották, hogy kiküszöböljenek bármilyen lehetséges keveredést a korábbi, érvénytelen fogalmakkal. Egy görög betűből, a thétából származik, amit a görögök a gondolat vagy talán a szellem kifejezésére használtak, és hogy főnév legyen, egy n betűt teszünk hozzá abban a modern stílusban, amelyet szavak alkotásához használnak a mérnöki tudományokban.

az az időtartam, amely alatt a processzing folyik. Lásd még processzing ebben a szójegyzékben.

a Szcientológiában alkalmazott személyes tanácsadás speciális formája, amely segít az egyénnek, hogy ránézzen a saját létezésére, és fejleszti az arra való képességét, hogy szembenézzen azzal, hogy ki ő, és hol van. A processzing precíz, teljesen rendszerezett tevékenység, pontos eljárásmódokkal.