Ennek a társadalomnak a munka a stabil adata. Ha nincs mit csinálni, akkor nincs miért élni. Az az ember, aki nem tud dolgozni, annyit ér, mintha halott lenne, és általában jobban kedveli a halált, és azon munkálkodik, hogy elérje.

Ma, amikor rendelkezésünkre áll a Szcientológia, az élet rejtélyei már nem olyan nagyon rejtélyesek. A rejtély nem szükséges alkotóelem. Csak a nagyon irracionális ember vágyik arra, hogy hatalmas titkokat rejtegessenek előle. A Szcientológia keresztülhatolt számos olyan bonyolultságon, amelyet az Ember elé állítottak, és feltárta e problémák lényegét. Az Ember történetében elsőként a Szcientológia képes előre jelezhető módon növelni az intelligenciát, fokozni a képességet, visszaadni a játszma játszásának képességét, és lehetővé teszi, hogy az Ember kiszabaduljon saját fogyatékosságainak zsugorodó spiráljából. Így maga a munka újra kellemes és örömteli dologgá válhat.

Van egy dolog, amit megfigyeltünk a Szcientológiában, és ami nagyon fontos a dolgozó ember lelkiállapota szempontjából. Az ember nagyon gyakran érzi úgy ebben a társadalomban, hogy a következő fizetésért dolgozik, és hogy semmiféle jelentős hasznot nem hajt a társadalom egésze számára. Több dologról viszont nincs tudomása. Ezek egyike az, hogy milyen kevés a jó dolgozó. Ami az ügyvezetők szintjét illeti, érdekes megfigyelni, hogy bármelyik nagyvállalat igazán mennyire értékesnek találja az olyan embert, aki képes munkákat és embereket kezelni és kontrollálni. Az ilyen ember ritka. A hétköznapi világ szerkezetében az összes üres hely a csúcson található.

És van egy másik dolog is, ami nagyon fontos. Ez pedig az a tény, hogy napjainkban azok a mentális filozófiák, amelyeket a világ elárulására szántak, elhitették a világgal, hogy amikor az ember meghal, akkor mindennek vége, minden befejeződött, és az embernek semmiért nincs semmilyen további felelőssége. Nagyon is kétséges, hogy ez így van-e. Az ember azt örökli holnap, amit tegnap a halálakor hátrahagyott.

Egy másik dolog, amit tudunk, az, hogy az emberek nem nélkülözhetőek. A régi filozófiák mechanizmusa azt mondani, hogy „ha az emberek azt hiszik, hogy nélkülözhetetlenek, menjenek ki a temetőbe, és nézzenek körül – azok az emberek is nélkülözhetetlenek voltak”. Ez a legnagyobb ostobaság. Ha alaposan körülnéznénk a temetőben, megtalálnánk a gépkezelőt, aki elindította a múlt géptípusait, és aki nélkül ma nem lenne ipar. Kétséges, hogy van-e bárki, aki a jelen pillanatban ilyesmit visz véghez.

A dolgozó nem csak egy dolgozó. A munkás nem csak egy munkás. A hivatalnok nem csak egy hivatalnok. Ezek az emberek élő, lélegző, fontos pillérek, akikre civilizációnk teljes szerkezete épül. Nem fogaskerekek egy óriási gépezetben. Ők maguk a gépezet.